Triatlon

Budapesten a XI. kerületben már szinte ősi hagyományai vannak a triatlon sport képviseletének.
A 80-as évek közepétől már 4-6- fős kiscsapat űzte ezt az embert próbáló sportot a Budai XI SE keretein belül, mire 1988-ban Baranyai László, volt főtitkár, vezetésével, az országban az elsők között hivatalosan megalapította a Triatlon szakosztályt, egybegyűjtve a korszak legjobb triatlonistáit is, valamint megkezdődött a kerület ifjúságából az utánpótlás toborzása, triatlonos élet fellendítése.
Azóta eltelt időben a nehéz időszakokon is átesett egyesület és szakosztály folyamatosan képviselte az országos versenyeken, egyesületünk színeit.
Az utolsó 12 évben rendszeresen részt vettünk a kerület szabadidősport rendezvényein, besegítettünk rendezői feladatok elvégzésében.
A triatlon olimpiai sportággá válásától lassanként átalakultunk tömeg – és szabadidősport és utánpótlás szakosztállyá, ami a mai napig is meghatározza a működésünket.
A legtöbb tervezett versenyre eljutottak sportolóink és említésre méltó eredményeket értünk el 2018-ben is.

Elérhetőségek
Szakosztályvezető:  Bernárd János
tel:  30/960-7424
e-mail: budai.sportegyesulet@chello.hu
Edző: Baranyai Judit.  tel:  30/630-6679